BEMUTATKOZÁS

A bőrkészítés a legősibb iparágak közé tartozik. Már az ősember is felhasználta az elejtett állatok bőrét ruházati célokra, kikészített állapotban.

"A magyarok a bőrkészítés módszereit Ázsiából hozták magukkal. A bőrkészítés, irhagyártás, szűcsmunka az Árpád-házi királyok alatt oly nagy jelentőségre tett szert, hogy áruink külföldön is keresettekké váltak. Az Anjouk uralkodása még nagyobb lendületet adott ennek az iparnak.
A faggyúval itatott szarvasmarha bőrt hajdan egész Európában magyar bőr néven ismerték.”

 


Cégünk a nagy múltú „BŐRKER” állami cég szegedi kirendeltségeként jött létre a ’80-as években. Ekkor id. Grünwald Vilmos igazgatása alatt működött, majd a ’90-es évek elején Grünwald család birtokába került, és családi vállalkozássá szerveződött át. Ez egy szép, és igen régi hagyomány folytatása, hiszen a Grünwaldok már több mint 100 éve foglalkoznak a bőr kereskedelmével.

 

2008-ban ifj.Grünwald Vilmos vette át a cég vezetését, aki az édesapjától szerzett szakmai tapasztalatokat a legfrissebb piaci és cégvezetési elvárásokkal ötvözve, egy merőben új szemlélet alatt kezdte meg a vállalat irányítását.

2013-ban vezetése alatt jött létre a több vállalkozást magába foglaló BŐRKERHÁZ, mely egyesülés fő szempontja egy egységes, tőkeerős vállalat létrehozása volt, ami megfelel a mai piaci elvárásoknak.

A cégcsoport Budapesten, Nyíregyházán és Szegeden rendelkezik telephellyel. Egyaránt foglalkozik kis-és nagykereskedelemmel, fő profilja a cipőipari talpanyagok és felsőbőrök forgalmazása.

 

A BŐRKERHÁZ ’80-as évekbeli jogelődjének megalakulása óta a bőr-és cipőgyártás alapanyag kereskedelem egyik legstabilabban fejlődő vállalata, amely mára már az iparág vezető középvállalatai közé emelkedett hazánkban. A visszatérő partnereink száma meghaladja az 200-at, míg a cég pénzügyi stabilitása kiemelkedő a hazai hasonló profillal rendelkező vállalatok között.

Cégünk alapvetően bőr-és cipőipari termékek kis-és nagykereskedelmével foglalkozik, jelentős piaci részesedést szerezve e termékek forgalmazásának területén. Tevékenységét Magyarország egész területére, illetve részben a környező országokra is kiterjesztette. Fiatalos jól képzett csapatunk, üzletkötőink és gépkocsiparkunk lehetővé teszi, hogy a felmerülő rendeléseket személyes kiszállítással is meg tudjuk oldani az ország egész területén.

Áruválasztékunk palettáját folyamatosan bővítjük az aktuálisan felmerülő kis-és nagykereskedelmi igények szerint. Termékeinket szinte száz százalékban külföldi piacokról Olaszországból, Szlovéniából, Spanyolországból szerezzük be. Értékesítési politikánkat, árainkat erre alapozva igyekszünk minél kedvezőbben kialakítani.

A könnyűipar számos ágazatát kiszolgáljuk, de elsősorban az ortopéd-és hagyományos cipőgyártás alapanyag-ellátását tartjuk fő profilunknak. Emellett azonban a kárpitosokat, hagyományőrző egyesületeket, gyártókat és hobbigyártókat is teljes körűen kiszolgáljuk, valamint kiskereskedésünk a cipő-és ruhajavítók, illetve a lakosság igényeit is igyekszik kielégíteni.

Küldetésünk, hogy hosszú távú, tartós kapcsolatokon keresztül partnereink, vevőink valódi szükségleteit megfelelő, egyszerű, gyors megoldással teljes mértékben kielégítsük, miáltal meghatározó piaci részesedést érjünk el, így nyereségesen, kiegyensúlyozott anyagi és szellemi fejlődésben, partnereink és munkatársaink megelégedettségére tevékenykedjünk.

 

alairas feher

 

 

 

 

Grünwald Vilmos Zsolt

ügyvezető igazgató

Elérhetőségeink

Nagykereskedelmi üzlet
1047 Budapest, Attila u. 32-34. 
Telefon: +36-20/501-8488
Nyitva: H-P: 8-16-ig

Bőr és cipőkellék kereskedés
6725 Szeged, Kálvária sgt. 87/E. 
Telefon: +36-70/771-1706
Nyitva: H-P: 8-14-ig

4400 Nyíregyháza, Simai út 4/a.
Telefon: +36-70/425-8024
Nyitva: H-P.: 8-16-ig

Dél-Alföldi Logisztikai Központ és Raktár
6725 Szeged, Kálvária sgt. 87. 
Telefon:+36-70/771-1706
Nyitva: Előzetes egyeztetés alapján

Facebook

Miért mi?

garancia png  Kiváló minőség!

 valasztek png

 

Széles választék!

raktar2 png

Folyamatos raktárkészlet!

 

terkep

 

Országos lefedettség!

fejlec png feher

Együttműködő partnerünk: e-iroda.hu   Komplex irodai megoldások online!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.